Piaci verseny helyett árszínvonal-rögzítés

1868-ban kilenc vasúti sínhengermű működött Ausztriában. 1873-ban változott a kép. A korábban megkezdett vonalak építése befejeződött, újak építése nem kezdődött meg, a sínek iránti igény csökkent. A meglévő hengerművek teljesítményék felére, 50 000 tonnára esett vissza a kereslet. 

K. Wittgenstein számol be a helyzetről: "Igazgatója voltam az egyik hengerműnek. Ha üzemünk nem kap legalább 10 ezer tonna mennyiség termelésére megrendeléseket, nem lehet a meglévő munkaerőt foglalkoztatni. Le kellett volna zárni az üzemet éé szembenézni a csőddel. A többi üzem jobban állt: más termékeket is gyártottak. A mi vállalatunk azt az előnyt élvezte, hogy kedvező földrajzi fekvése miatt hozzájuthatott az angol nyersvashoz, melynek ára hónapról hónapra csökkent. Nem sikerült megrendelésekhez jutni. 

1878-ban a Császári Vasúttársaság 6 000 tonna vasúti sínre hirdetett megrendelést, ára 100 kg-ként 9 forint volt. 8 ft-ot ajánlottam kilónként. A Vasúttársaság vezérigazgatója átnyújtotta a megbízatást, mondja: Az öné volt a legalacsonyabb ajánlat, de mivel másik két üzem is hajlandó ezt az árat kínálni, a megrendelést három egyenlő részre osztom, 2000 tonnát kapnak 8 ft-os áron. Próbáltam tiltakozni, de nem lehetett. Találkoztam a másik két üzem igazgatójával, kezet fogtunk és létrehoztuk az első kartellt. Ha egyik üzem sem tud annyi megrendelést szerezni, hogy a teljes foglalkoztatottságot fenntartsa, csak a magasabb ár kicsikarása marad. 

Arra jutottunk, hogy a megrendelést bizonyos arány szerint az összes üzem között osztjuk fel, és ekkor próbáljuk megszerezni a külföldi konkurrencia figyelésével a lehető legmagasabb árakat, figyelembe véve a szállítást. Megszüntettük a versenyt, elképzelhetetlen volt, hogy bármelyikünk folytassa.

1878

A fúziók egyre nagyobb cégeket hoznak létre 

Elsősorban műszaki és gazdasági okok vezetnek a szén és a vas üzemek egybeolvasztásához, különösen az elmúlt esztendőkben, és ugyanezek a tényezők látszanak egyre inkább közreműködni olyan egyesített üzemek létrehozásában, hol a nyersanyagtermelést összekapcsolják a félkész- és késztermékek gyártásával. 

Ez a fejlődés nehézkes lenne, ha nem lennének ehhez kapcsolódó pénzügyi és hitelszervezetek, olyan bankintézetek, amelyek a szükséges tranzakciók lebonyolítását elvégzik. Szinte magától értetődik, hogy azok a bankok, amelyek nagy kockázatot vállalva támogatták az iparosítást, megpróbáltak tartós és döntő ellenőrzéshez jutni az ipari korporációk felett. Nem egyszerűen részvényesei a bankok az ipari vállalkozásoknak, de ellenőrző hatalmat látszanak

gyakorolni az ipari részvénytársaságok felett. Mint az ipari rt.-k igazgatói testületeinek a tagjai, a bankigazgatók állandóan ügyelhetnek a bank érdekeinek védelmére, úgy hogy felülvizsgálják az rt.-nek nyújtott hitel ésszerű felhasználását. 

Jelen pillanatban minden egyes nagy bank a pénzügyi lelke a vállalkozásoknak. A Deutsche Bank közvetlen kapcsolatban áll a Siemens und Halske, a Norddeutscher Lloyd vállakozásokkal. A Disconto támogatja a Dortmunder Union, a Hamburg-Amerika, a Bochumer Verein cégeket. A Dresdner befolyása alatt állnak a Saar und Mosel és a Laurahütte, a Berlini Schaaffhausen alatt van a Hibernia és az A. E. G. Példa van arra is, hogy több bank közösen támogat egy nagy vállalatot. Ez a fajta koncentráció főleg az elektromos iparban vált be. 1900-ban hét csoportra oszlott a 28 elektromos vállalat, és mindegyik csoport mögött ott állt egy-egy bankcsoport. Az egyesített bankok megállapodnak egymás között, hogy egymás okmányait kölcsönösen elfogadják. Minden nagy bankon belül működik egy "Társulási- Consortial-Iroda.

Állami fegyvergyár-Támogatott Krupp-művek