"Kevés ember van Dél-Afrikában, ki nem átkozza Rhodes-nak még a porhüvelyét is. Rhodes szerette hazáját és óriási vagyonát is hazafias célokra hagyta, de ahol szerezni kellett, ott nem kímélt embert, nem kímélt semmit; szívtelen volt. Cecil Rhodes, a dél-afrikai háború tulajdonképpeni okozója, 1852-ben született és apja halála után nagy nyomorba jutott. 1869-ben bátyjával Dél-Afrikába vándorolt ki, a kimberley-i arany-és gyémántmezőkön napszámosmunkát végzett, mígnem szerencséje és éles esze segítségével miliiomossá gyarapodott. 

Befolyása annyira megnőtt, hogy 1900-ban Fokföld minisztere lehetett. Ekkor szervezte a Dél-Afrikai Angol Társaságot, amely megalapította Rhodésia országát. A két köztársaság meghódítására szervezte a Jameson- féle kalandorcsapatot 1895-ben, amelyet azonban a búrok részben elfogtak, részben megsemmisítettek. Rhodes Londonban tisztázta magát.

Legutolsó nagy terve a Fokvárostól Alexandriáig húzódó transafrikai vasútvonal megépítése volt. Ezt a munkát nem érte meg, de mielőtt tervének végrehajtására kerülhetett volna a sor, kitört a búr háború, melynek előkészítésével Rhodest vádolta-joggal vagy jogtalanul?-egész Európa. Halálát szívbaj okozta. Rhodes a gyarmatosításban látta Anglia jövendő politikáját: "Ha meg akarjuk menteni az Egyesült Királyság 40 millió lakosát a gyilkos polgárháborútól, nekünk, gyarmatpolitikusoknak, új földterületeket kell szereznünk, hogy letelepíthessük a fölös lakosságot és új piacokat biztosítsunk áruink elhelyezésére. 

A birodalom, mint mindig is mondtam, gyomorkérdés. Aki nem akar polgárháborút, annak imperialistának kell lennie. Állítom, hogy mi vagyunk a világ első nemzete, és annál jobb az emberiségnek, mennél többet népesítünk be a világból. Ha a világ nagyobb része a mi uralmunk alá kerül, az a háborúk végét hozza. Isten bizonyára eszközévé formálja az angol fajt. Ezért, ha van Isten, úgy gondolom, hogy amit szívesen látna, hogy tegyek: Afrika térképén annyit brit színekkel festeni, amennyit csak lehet!".

1902

Elfeledett Monroe-elv- Hódító Amerika?- 

Nagy meglepetést okozott az a beszéd, melyet Beveridge szenátor mondott Washingtonban múlt héten, 1900. január 9-én. Leplezetlenül szól ugyanis Amerika hódító szándékairól: "Elnök Úr! Az idők őszinteséget parancsolnak. A Fülöp-szigetek örökre a miénk. A terület az Egyesült Államokhoz tartozik- mint az alkotmány kimondja.

És közvetlenül a Fülöp-szigetek küszöbén ott kezdődnek Kína korlátlan piacai. Egyikről sem mondunk le. Nem mondunk le a szigetcsoporttal szembeni kötelességünkről. Nem hagyjuk veszni keleti lehetőségeinket. Nem adjuk fel részünket abból a küldetésből, amelyet Isten reánk bízott fajtánk és a világ civilizációjának terjesztésében. Hálát adunk a mindenható Istennek, hogy mint választott népét, bennünket jelölt ki arra, hogy vezető szerepet játsszunk a világ újjáépítésében. Ez a szigetvilág az utolsó, ami gazdátlanul maradt. Ha kiderül, hogy tévedés volt otthagyni, nagy baklövés lesz. De nem lesz hiba megtartani. A Csendes-óceán a mi óceánunk. Mind több európai állam termeli az itt fogyasztott árukat. Hol találunk fogyasztókat árufeleslegünk számára? Kína természetes vevőnk. Közelebb van, mint Angliához vagy Németországhoz. A Fülöp-szigetek támpontot adnak nekünk a Kelet kapujában. Ez az óceán a jövő kereskedelmének óceánja. A jövő legtöbb háborúja kereskedelmi összeütközés lesz. Az a hatalom tehát, ami uralkodik a Csendes-óceán fölött, az egész világ felett uralkodni fog. Ez a kérdés mélyebb, mint országunk elszigetelődési poitkájának kérdései. Elemi kérdés. Faji kérdés. 

Isten nem hiú, ostoba önszemlélődésre és önimádatra készítette fel ezer éven át az angolul beszélő és a teuton népeket. Bennünket azért tett a világ meg-szervezésének mesterévé, hogy rendet teremtsünk ott, ahol zűrzavar uralkodik. A haladás szellemét lehelte belénk. Ha nem lenne ez az erő, a világ visszahullana a barbárság éjszakájába. És fajtánk sorában Isten az amerikai népet jelölte ki, hogy mint az ő választott népe, végül is vezesse a világ újjáépítésének munkáját. Ez Amerika isteni küldetése." (És az amerikai imperializmus.)

A német császár üdvözlő távirata a búrokhoz

Cecil Rhodes megbízására dr. Jameson 1400 emberrel bevonult Transvaalba, de Paulus Krüger részben megsemmisítette, részben elfogta csapatait. Ez alkalommal a német császár, II. Vilmos táviratot küldött Krüger búr elnöknek:

 "Üdvözlöm önt és népét a népjogba ütközö vakmerő betörés hősies és szerencsés visszaverése alkalmából." Nagy-Britannia kormánya tiltakozást jelentett be. Krüger elnök nyilatkozata szerint: "abból a sok levélből, amelyet a világ minden országából kapunk, az a felismerés kerekedik ki, hogy a háború, melyet ma vívunk, többet jelent a bányákért vívott harcnál. Két világnézet küzd egymással, a kemény, hideg materializmus és az idealizmus, csak ez képezheti a civilizáció alapjait. Amit férfiaink elviseltek, az nagyon sok, de még több, amit asszonyaink elviselnek.

Amikor boldogságuk színhelyéről, melyeket füstölgő, romos állapotban hagynak hátra, elhurcolják őket, saját szemünkkel kell végignéznünk, hogyan halnak meg lassanként hadifogolyként gyermekeink. Ellenfeleink azt várják, hogy fájdalmaik nyomása alatt asszonyaink arra fogják ösztönözni a férfiakat, hogy tegyék le a fegyvert, de csalatkozni fognak. Úgy tűnik, mintha az angoloknál üzleties gondolkozásuk egyoldalú fejlődése miatt az a képesség, mellyel az idealizmus erőit értékelni tudják, elveszett volna. Ebből adódnak a nagy számítási hibák. 

A csalódások láncolata akkor kezdődött, amikor Jameson komolyan azt hitte, hogy 1400 emberével meghódítja Transvaalt és folytatódott azoknak a becsléseknek és jóslásoknak a teljes csődjével, amelyeket az angol hadvezérek és államférfiak Roberts tábornok visszatértéig elkövettek. Olyan mértékben, ahogy csökken az angol hadsereg teljesítőképessége, úgy növekszik a mieink harci kedve, veszteségeinket fedezi a bevándorlás. Így, ha kell, a háború évekig eltarthat. A bevándorlásnak azok az elemei, akik farmerként élnek közöttünk, legyenek bár angolok, másfajta emberek, mint a városi lakosság, kötődnek a birtokukhoz, ha az első generációban nem is, a másodikban búrok lesznek. Van jó néhány olyan búrunk, akik az angol bevándorlásból származnak, és ők is a szabadságért harcolnak." Kormányjelentések szerint a búr hadifogolytáborokban 109 418 fő van, ezek között 12 év alatti gyermekek, akiknek ellátása megfelelő, 20 dkg hús heti kétszer (akiknek a rokonai a búr hadseregben harcolnak, nem kapnak húst). A halálozás a táborban havonta 2400 fő.

VIDEÓ

Arthur de Gobineau értekezése 

Megmutattam, hogy a létező világ egy helyén, ahol emberek élnek, ezeket alapos erkölcsi és testi különbségek választják el a többi élőlénytől. Ezt önmagában tekintve, csak a fizikai jelekből kiindulva három nagy, és világosan megkülönböztethető típust tudtam megkülönböztetni, a feketét, a sárgát és a fehéret. 

A néger változat a legalacsonyabb szintű, és a létra lábánál áll. Az állati jelleg,melyet a csípő formája mutat, a négert gyerekkorától jelzi, és utal végzetére. Szelleme mindig nagyon keskeny körben fog mozogni. De mégsem csak bestia, mert alacsony homloka mögött, koponyája közepén láthatjuk az erőteljes energiát, melynek tárgyai durvák. Szellemi képességei alacsonyak vagy nem létezőek, kívánsága és akarata olyan erős, hogy ezt szörnyűnek lehet nevezni. Érzékei, különösen a tapintási és szaglási a másik két fajé fölött állnak. (A néger tapintása és ízlése erős de nem tesz különbséget. Mindent megeszik és olyan szagok, melyek bennünket zavarnak, neki kellemesek.

A sárga faj ennek a típusnak pontosan az ellentéte. 

A koponya előre néz és nem hátra. A fej első része széles és csontos, gyakran magas és domború. Az arc körvonalai háromszög alakúak, az orron és az állon semmi nyoma nincs azoknak a kidudorodásoknak, melyek a négert jellemzik. Általában hajlamos az elhízásra, mely, noha nem korlátozódik a sárga típusra, de gyakoribb mint más fajoknál. A sárga embernek kis testi energiája van, és hajlik a fásultságra; nem mutat szertelenséget, amely annyira jellemzi a négert. Vágyai gyöngék, akarata inkább csökönyös mint erőszakos; az anyagi javak iránti vágy noha állandó, de határok között marad. Természettől fogva falánk, de sokkal válogatósabb ételének kiválasztásában. Minden civilizáció alkotója azt kívánja, hogy társadalmának derékhada, a középosztály ilyen emberekből álljon. De nem alkotnak civilizált társadalmat; nem tudják annak idegközpontját megalkotni, vagy a szépség és tevékenység akcióit mozgásba lendíteni.

Eljutottunk a fehér emberhez. Ezeknek van gondolkodási energiájuk, vagy inkább energikus intelligenciájuk. 

Van érzékük a hasznosság iránt, de ez sokkal messzebb és magasabbra ható, sokkal bátrabb és ideákkal telibb, mint a sárga fajoké; akadályok esetén állhatatosak maradnak és végül megtalálják az eszközt, hogy azokat elhárítsák.; nagyobb testi erejük van, nagy érzékük a rend iránt, és azt nemcsak mint a béke és nyugalom megmaradásának eszközét látják, hanem az önmegtartás elkerülhetetlen eszközének. Ezzel egyidőben figyelemre méltó, sőt rendkívül módon vonzódnak a szabadsághoz, és nyíltan ellene vannak a formalizmusnak, mely alatt a kínai boldogan vegetál, és a kemény despotizmus ellen is, mely az egyetlen útja a néger kormányzásának.

Ez a történelem leckéje. Megmutatja, hogy minden kultúra a fehér embertől származik, hogy semmi sem létezhet ennek segítsége nélkül, és hogy egy társadalom addig nagy és virágzó, amíg megőrzi a nemes csoport vérét, amely azt létrehozta, föltéve hogy ez a csoport fajunk legértékesebb elemeihez tartozik.