Telefon

Az 1876-os év mindig jelesnek számít majd a találmányok történetében. Ebben az éven Philadelphiában az Amerikai Egyesült Államok függetlenné válását megünnepelendő, világkiállítást rendeztek. Volt itt egy készülék, látszólagos jelentéktelensége miatt csak kevés figyelmet érdemelt. Mikor azonban a készülék Don Pedro brazíliai császár figyelmét felkeltette, és futótűzként terjedt a hír, hogy beszélni is tud, mi több, ezt a beszédet képes nagy távolságra is továbbítani, általánosá vált a csodálat. 

 Graham Bell találmánya áll egy erős mágnespatkóból, melynek végén dróttekercsek vannak és melyet egy vékony lágyvas előtt állítanak fel. 1877-ben mutatták be a készüléket Salemben, 600 ember hallhatta azt a beszélgetést, melyet onnan 22 km-re, Bostonban folytattak ketten. Az áthidalt távolság közben növekedett. A New Yorkban tartózkodó Bell 400-re, Bostonban lévő emberrel beszélgetet. Tenger alatti kábelek segítségével is lehet telefonálni, mondhatjuk, a telefon végtelen sebességgel továbbítja a hangokat.

Beszélőgép

1877 decemberében egy fiatalember kereste fel a The Scientific American szerkesztőségét és a jelenlevőknek bemutatott egy saját maga által készített egyszerű szerkezetet. Rövid tájékoztatás után a látogató elfordított egy fogantyút és a készülék megszólalt:"Jó reggelt? Hogy vannak? Hogy tetszik Önöknek a fonográf? 

A fiatalember Thomas A. Edison, akinek szerkezete beszédet képes fölvenni és visszaadni. Ön szerint a fonográfot mire lehet majd fölhasználni ?- kérdeztük Edisont. 

1. Helyettesíteni fogja a gyorsírókat, mert a fonográfnak fognak diktálni. 

2. Egy kitűnő színész fonográfra olvashatja Dickens egy novelláját. Az egész történet elfér egy viszonylag kicsi fémlemezen. Ez a lap sok millió példányban lemásolható. A családtagok a délutáni tea mellett ülve hallgathatják. 

3. A fonográf Patti és Keloog hangján fog énekelni: otthon csekély költséggel minden este operákat hallgathatunk. 

4. Nyelvtanárként működhet. Megtaníthatja az egyes betűk kiejtését. 

5. Beszéltetheti a játékokat. A babáknak mindenféle hangja lehet. 

6. Hallhatjuk távoli családtagjaink, rokonaink hangját. 

7. A telefon kiegészítőjeként megőrízheti a fontos beszélgetéseket.


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el